2016. 01. 01.

Panoráma az Erzsébet-kilátóból

Szóval elkezdődött ismét egy új év. Most úgy döntöttem, hogy igyekszem nyugodtan tölteni, nem szerettem volna se nagyon elfáradni, se variálni, kimaradni mindenféle szervezkedésből. Így hát úgy döntöttem, teszek egy kisebb kirándulást valamelyik budapesti hegyen.

Reggel a szokásos napirend szerint bementem dolgozni, (s szerintem ezzel a döntésemmel egyedül voltam, legalábbis senkivel nem találkoztam a portáson kívül az irodaházban). Gondoltam ott hasznosan tölthetem az időm, s mire végzem, addigra (17 órára) be is sötétedik.

Úgy döntöttem, hogy Normafára megyek, s onnan tovább az Erzsébet-kilátóba. Egyrészt oda könnyen el lehet jutni a munkahelytől, másrészt a környék legmagasabb pontja, szóval onnan biztos zavartalan lesz a kilátás. Mire elindultam, terv szerint, már teljesen sötét volt.

A 21A busz végállomása pont Normafa, onnan még nagyjából 2 km séta a kilátó. Szerencsére teljes sötétség volt, se Hold se felhők, az út nincs kivilágítva, így azon ritka alkalmak egyike, amikor Budapest környékén meglepően sok csillagot lehet látni, legalábbis a városi részekhez képest. A fák közül itt-ott volt rálátás a városra is, teljesen narancssárgában tündökölt.

Végül csak megérkeztem a kilátóba, felmentem a legtetejére, s onnan csodálhattam meg a 360 fokos panorámát. Egész Budapest és az agglomeráció a nátriumlápitól narancssárgán izzik. A látvány leginkább ahhoz hasonlítható, mintha éjjel egy egész városnyi erdő parázslana és lángolna.

Az ott töltött fél óra alatt kiélveztem a látványt, míg a kezem teljesen le nem fagyott készítettem pár fotót is. Érdekes volt belegondolni abba, hogy ezalatt az idő alatt végül is a fejem búbja volt Budapest legmagasabb pontja, talán csak egy-két adótorony teteje lehetett e felett.

Szinte folyamatosan, egyszerre több helyről is látni s hallani lehetett a tűzijátékokat, melyek ilyen távolságból és magasságból meglepően parányinak tűntek.

Végül, már eléggé átfagyva (ugyanis folyamatosan hideg és erős szél fújt) úgy döntöttem ideje visszavonulót fújni, s hazajöttem. Itthon még lakótársammal megnéztünk a Sherlock sorozatból egy részt, s mentem is aludni.

A hegyen töltött séta és látvány megérte. Szinte egy lélekkel sem lehetett ott találkozni, szóval nem panaszkodhatok arra, hogy tömeg fogadott volna. Az sem ártott, hogy ki tudtam magam pihenni, szóval évek óta ismét volt egy kis nyugi ilyenkor.

Képek: http://imgur.com/a/W75lS