2016. febr. 29.

Anatolij és Ludmilla

Képzeld el, hogy szkafanderben állsz egy űrhajó kijáratánál, alattad a Föld, körülötted az űr, benne a mindenség. Mit tennél? Én elrugaszkodtam, hogy legalább addig, míg van levegőm, megcsodálhassam mindazt, amit másképpen személyesen nincs lehetőségem. Ez könnyen lehet egyszeri út (s ennek is szánom), komolyan kell venni a döntést, s utána el kell kötelezni magad mellette. Egy ideig lehetőséged van még visszakozni, s ismét elérheted az űrhajót, de ezzel a sötétség, és a mögötte húzódó csillagvárosok sem mutatják meg tisztán valójukat. Ha azt hiszed, hogy a döntésed végleges, s csak soká jössz rá, hogy számodra ez tévedés, akkor már lehet késő, és nem jutsz vissza. Ha mégis sikerül, valószínűleg a visszaút során is végig azon fogsz stresszelni, hogy sikerül-e, a helyett, hogy élveznéd a helyzet.

Viszont, ha tényleg elkötelezted magad mellette, akkor ez egy magányos utazás lesz, hiszen a világ hatalmas, te apró, s amúgy is kevesen merik megtenni. Lehetne mondani, hogy "kis lépés egy embernek...", de ez legjobb esetben is csak számodra lesz hatalmas ugrás. Egy idő után nincs arra lehetőséged, hogy megkapaszkodj valamiben, mely eddig a bizonyosságot nyújtotta. Már senki sincs, aki zavarhatna. Ekkor, ha hátad mögé tekintesz, még látod a bolygót, egy ideig még az űrhajót is, melyek szép lassan, zsugorodva tűnnek tova. De ha beletörődtél, hogy vissza már nem térsz, akkor előre, az egyre szaporodó fénypontokat, bolygókat és csillagokat láthatod, olyan csodákat, melyeket csak azon élő személyek láthattak úgy, mint te most, akik valaha ugyanezt az utat választották. Magad mögé nézve helyet, honnan jöttél, - valószínűleg - már a negatív, rosszindulatú gondolataid is, melyeket még onnan hoztál, feloszlanak, miket az ottani lét miatt táplálhattál. Többé már ez nem fog semmit sem jelenteni, onnan semmi sem fog már elérni, csak az maradt, amit emlékek és érzések formájában magaddal hoztál. Értelmetlenné válik minden olyan gondolat, mely eddig odaláncolt, s immár inkább előre fogsz tekinteni. Minden, mely ott még számodra hatalmas probléma vagy cél volt, innen fentről kivehetetlenül aprókká és lényegtelenné válnak. Látni fogod merre tartasz, s egyre tapasztalhatod meg az újabb élményeket ahogy csillognak előtted.

Természetesen azok, akiket hátra hagytál valószínűleg nem fogják mindezt megérteni vagy átérezni olyan valójában, mint te. Hisz ők azok, akik nem mertek veled tartani, így legjobb esetben is csak távolról figyelhetik és sejthetik azt, merre tartasz, s mit is láthatsz. Számít is ez bármit számodra? Senkivel sem fogsz már találkozni többé. Ha mégis, az azt jelenti, hogy ő is megugrotta azt, melyet te, ekkor viszont, lévén egy a látvány s gyaníthatóan az érzés is, feleslegessé válik a magyarázkodás. Ami marad az csak a közös élmény, s ennek a csodálata.

Ha te, vagy aki melléd szegődött a sötét űrben, úgy dönt, hogy más felé sodródna, mert inkább ezt vagy azt a csillagködöt vagy égi képet szemlélné meg jobban, nem lesz már itt senki, aki ebben gátolna téged, vagy akit te akadályozhatnál ebben. Minek is? Meg sem fog benned ez a gondolat fordulni, hisz ti már pontosan tudjátok ekkor, hogy a másik mit gondolhat, miért dönt így. Ha valamit érzel is ezzel kapcsolatban, inkább csak remélni fogod, hogy megtalálja, amit szeretne, s ez fordítva is. Hiszen itt már nincs értelme rossz szándéknak, önzésnek, azokat már mind hátra hagytátok. Hiszen már biztos mindegy lesz, viszont addig is a cél, hogy amíg csak tudod, addig sodródj, amerre szeretnél, és élvezd azt, amit tapasztalsz.

Nincsenek megjegyzések :